• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

Kémek fürdője

2008. március 27. (csütörtök) Lévai Richárd

Egy termálfürdő, ami mindent tud rólunk, mikor melyik medencében voltunk, hol mennyit fizettünk, hányszor csúsztunk le a vizicsúszdán. Egy fürdő, ami minden személyes adatunkat tudja, amit csak ilyen helyzetben megtudhat. Ez a jövő? Van akinek igen, de van olyan hely, ahol ez már a hétköznapi valóság.

Termál fürdő ami mindent tud személyes adatinkról, mint egy kém

Szlovákiában jártunk a Tátralandiában, ahol olyan profi a beléptető és a nyilvántartó rendszer, hogy a BKV-s tanácsadók biztos szívesen mennének ide is tanulmány útra az elektronikus jegyhez (jó pénzért).

Tátralandia egy olyan termálfürdő, ahol csúszdák, különböző medencék, szaunák, és mindenféle jóságok vannak, mik úgy általában jól esnek az ember gyermekének, főleg síelés után (a Chopok sípályájától kb 5 kilométerre van a hely).

RFID azonosító óra fürdő beléptetéshezAmiért egy ilyen laza téma még is ide kívánkozik az a fürdő beléptető és nyilvántartó rendszere.
Amikor ugyanis fizettünk a kasszánál kaptunk egy óra szerű csuklópántot, amelyikben egy RFID-s (Rádió frekvenciás azonosító) azonosító csip van.
Igazából ez az RFID-s beléptetés és azonosítás nem egy új dolog, pár éve, amikor a Jövőházára adtunk ajánlatot ez is része volt, azóta pedig már fürdő beléptető rendszerrel is foglalkozunk.
Amitől izgalmas a dolog (már akinek az, ugye), hogy itt is egy komplex átgondolt, jól megvalósított rendszert láttam működni.

A kis óra alakú kártyánkkal bejártuk a fürdőt, azzal nyitottuk ki az öltöző szekrényt, azzal fizettünk a büfében, le tudtuk kérdezni, mennyi idő van még a belépőből, melyik a szekrényünk, mennyit költöttünk, stb.

Nagyon jó megoldás, hiszen egy fürdőben mindig problémás, hogy hova rakjuk az öltöző kulcsot, hova rakjuk a pénzt, milyen szolgáltatásra érvényes a jegyünk... sok-sok apróság, ami bosszantó lehet.

Persze ugyanezek a problémák a másik oldalról is jelentkeznek, hiszen az üzemeltetőnek sem mindegy mennyien reklamálnak, mert elvesztették a kulcsukat, ellopták a pénztárcájukat, nem azokat a szolgáltatásokat veszik igénybe amit kell...
Csupa olyan probléma, ami költséget jelent egy fürdő üzemeltetőjének, hiszen egy részüket csak több személyzettel tudja megelőzni illetve orvosolni.

Összességében nagyon okos rendszert lehet egy kis odafigyeléssel létrehozni.
Az alap adatokon és szolgáltatásokon felül ugyanis sok plusz információt és adatot lehet összegyűjteni egy ilyen megoldás segítségével.
Akár a fürdőzési szokásokat is nyomon lehet követni, figyelve és pontosan követve az egyes medencék, szaunák, stb. használatát. Ha pedig egy fürdő üzemeltető pontosan tudja, hogy melyik szolgáltatását mikor és mennyien veszik igénybe, pontosan tud tervezni, mi legyen a következő fejlesztés, vagy éppen milyen akciókat nyújtson annak érdekében, hogy még többen jöjjenek.

Ha igazán okosan csinálja,akkor pedig összekapcsolja a beléptető rendszer adatait a látogatók személyes adataival (természetesen csak beleegyezéssel), és az akciókról, programokról, személyre szabott módon tud értesítést küldeni.
Például ha az üzemeltető, hogy valamelyik látogató a szaunába töltötte a legtöbb idejét, a következő bővítéskor tud neki küldeni e-mailben értesítést egy kis kuponnal.

Persze innentől kényes a terep, hiszen a személyes adatokkal megfelelően bánni sokszor nehéz feladat, de ha minden rendben van, óriási üzleti lehetőségeket nyújtanak az ilyen rendszerek.
Aki üzemeltet fürdőt, vagy bármi olyan helyet, ahol sok embert kell irányítani, beengedni, kiszolgálni (pl. hotelek, konferenciaközpontok, vidámparkok, stb.), annak mindenképpen érdemes elgondolkodni azon, milyen plusz előnyöket nyújthat egy ilyen rendszer.
Mert aki a másik oldalon van, és a használója a rendszernek, könnyen belátja, milyen kényelmes szolgáltatást kap a kezébe, és ha választani kell két fürdő közül, biztosan szempont lesz ez is.

Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az ingyenes értesítőre most!
Iratkozzon fel most RSS-ben!

Kategóriák: Hardver | Hozzászólások (7) | Visszahivatkozások (0)
Címkék: beléptető rendszer, biztonság, Hardver, rfid, sorbanállás
Kapcsolódó bejegyzések címkék alapján:
  • Az okostelefonok fejlődésesss
  • Az internetes biztonságot érezni kell?sss
  • Twitter hacker...sss
  • Kényelmetlen informatika: az alattomos profitgyilkossss
  • Egészségben, betegségbensss
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Richárd, Kiváló téma, remek meglátások, a félelmek az adatkezeléssel kapcsolatban viszont feleslegesek (szerintem). Legyünk őszinték, mennyire vagyunk tisztában a hivatalos adataink kezelésével. Mennyire érezzük biztonságban a banki, hitelezési, személyi, TB, APEH… adatainkat, pedig ezek nem opt-in listák, és igazán szerintem kevesek olvastak el egy Privacy Policy-t személyigazolvány… készítésnél… ;-) Arról nem is beszélve hogy milyen gyakran közszemlére tesszük adatainkat, kapcsolatainkat. Nem is sejtjük menyi mindent elmondanak a kapcsolataink életvezetési szokásainkról, és akkor már nem is beszélve, amit az internetes figyelő progik képesek…
#1 Karrier Máshogyan... (Honlap) az alábbi időpontban 2008-03-27 19:26 (Válasz)
Igen, teljesen igazad van. Nagyon felelőtlenül bánunk az adatiankkal, de nem csak mi, hanem azok is akik használják őket. De a felelőtlenség, az akaratlan hiba és a direkt visszaélés teljesen más dolog. Persze ez a cikk nem erről szólt elsősorban, de lehet ilyen vetületetét is nézni a dolognak.
#1.1 Lévai Richárd (Honlap) az alábbi időpontban 2008-04-04 09:45 (Válasz)
Ugyanez működik Győrben a Rába Quelle fürdőben már vagy 2-3 éve...
#2 Leranta az alábbi időpontban 2008-04-29 13:48 (Válasz)
Majd megnézem azt is, jó hallani, hog vannak ilyen fürdők itthon is. Hallottam azóta egyébként másik magyar fürdőről ilyet valahol Kaposvár környékén, e ott állítólag csak félig működött a rendszer.
#2.1 Lévai Richárd (Honlap) az alábbi időpontban 2008-04-29 14:01 (Válasz)
Talán Igal?
#2.1.1 Karrier Máshogyan... (Honlap) az alábbi időpontban 2008-04-29 17:57 (Válasz)
Megtudtam: Sikonda volt az a bizonyos fürdő...
#2.1.1.1 Lévai Richárd (Honlap) az alábbi időpontban 2008-04-30 09:04 (Válasz)
Nyiregyhaza-Soston az elmenyfurdo (ha jol emlekszem, regen jartam arra) is ilyen rendszerrel mukodik, hasonlo tudassal. Nagyon rovid a hatotavolsaga az 'oraknak' ezert nem erzem problemanak a hasznalatat. A belepeshez nem kell a nevemet megadnom, innentol engem nem izgat, hogy anon statisztikat keszitenek.
#3 . az alábbi időpontban 2008-04-29 19:01 (Válasz)
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.

Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?

Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

lambda 2011.10.01 10:54
Mi történik a Facebookkal?
Habláis de lo esencial http ://www.freepornclp.com/ s ignature
www.linkmegoszto.com 2011.09.27 14:02
Mi történik a Facebookkal?
Amióta megjelent a Google+, az óta a Facebook is próbálja tök életesíteni oldalát, kisebb na gyobb sikerrel. Az utóbb [...]
www.linkmegoszto.com 2011.09.13 11:13
Cégek jelenléte a közösségi médiában!
A Forrester kutatását láthatju k, amely néhány adatot ismerte t a cégek közösségi médiában v aló helyér?l, mint példá [...]
www.linkmegoszto.com 2011.09.06 11:20
Google+, avagy itt a Facebook ellenfele?
Google+ vagy Facebook? Vagy mi ndkett?? Az biztos, hogy ellen felére talált a Facebook, hisz a Google+ pont azokat a [...]
www.linkmegoszto.com 2011.08.30 11:18
Tegyük még kényelmesebbé a vásárlásainkat
Az internetes megoldások köre folyamatosan b?vül, az egyik l egújabb a Tesco Homeplus szolg áltatása, mely kényelmes [...]

Cimkefelhő

adatbázis építés adsl animáció arculat bank Biztonság biztosító blog böngésző címlista design domain díj e-mail elemzés facebook feed fejlesztés felmérés flash gazdaság google google adwords google analytics google map GPS Hardver hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél infografika internet internetes védelem iroda irányított kommunikáció kamera kampány karácsony keresés kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kereső optimalizálás kommunikáció konferencia költség laptop like like gomb logó lopás marketing mobil internet motor munka nyomtató on-line marketing online online marketing operációs rendszer pályázatok reklám rfid rss sorbanállás spam spyware statisztika szavazás szerver szolgáltatóváltás szövegírás szülinap tervezés twitter tévé törvény verseny válság védekezés vírus vírusirtó Web webdesign weboldal weboldal reklámozás webáruház windows youtube állami építkezés értékesítő weboldal értékeítés ügyintézés

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja. RG Magyarország RG Stúdió RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn