
A vállalkozásoknak gyakran okoz fejtörést a
legköltséghatékonyabb módszer kiválasztása honlapjuk, illetve tevékenységeik népszerűsítésére! A megfelelő publicitás eléréshez most kiváló lehetőséget jelent a Magyar Internet Média és Web Díj. Emellett pedig megmérettetésnek sem utolsó, hiszen a szakmai zsűri véleménye alapján most kiderül, hogy valójában milyen a nevezettek weboldala.
A Magyar Internet Média és Web Díj az idén is megrendezésre kerül, ahol a tavalyi évhez hasonlóan 5 kategóriában mérkőzhetnek meg a weboldal tulajdonosok.
A verseny komoly előnyt jelent a pályázóknak, hiszen amellett, hogy a támogatók által komoly ajándékokkal gazdagodnak, az online marketing adta lehetőségekkel is élhetnek. Mindezt néhány ezer Ft-ért, a nevezési díj áráért. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a nevezett weboldalak látogatottsága a jelentkezés hatására ugrásszerűen megnőtt. És ez még nem minden!
A szakmai tagokból álló zsűri a piac által meghatározott szempontok szerint pontozza és véleményezi a nevező honlapokat. Így a tulajdonosoknak nincs más dolga, mint áttanulmányozni a javaslatokat, javítani weboldalán, és bezsebelni a dícséreteket!
Az RG Stúdió pedig felajánlott a győztes honlapnak egy
800 000 Ft értékű Weboldal koncepciótervet, amelyben személyre szóló javaslatokat kap honlapja sikeressé tételére.
Mivel az
RG Stúdió munkásságában már évek óta a
minőséget tartja a szem előtt, és
online marketing terén elégedett ügyfelek népes táborával rendelkezik, ezért a Magyar Internet Média és Web Díj partnereként is maximális szakmai hozzáértésről igyekszik tanúságot tenni.
Az eredményről bárki meggyőződhet, ha figyelemmel kíséri a Média Díj honlapját, és részt vesz az ünnepélyes díjátadón, ahol az RG Stúdió előadását is meghallgathatja online marketing témában.
Aki pedig aktívan szeretne részt venni a versenyben, még nem késő, nevezze be ő is weboldalát! Vagy ha ez még korai, készítse fel a jövő évi versenyre honlapját már most,
és vizsgáltassa meg, mit kell javítani rajta ahhoz, hogy garantáltan elsöprő győzelmet arasson!