• Skip to blog entries
  • Skip to archive page
  • Skip to right sidebar
  • Biztonság
  • Hálózat és internet
  • Hardver
  • Web
  • Címlap

Én nyertem, vagy ők vesztettek?

2009. június 9. (kedd) Molnár Gyula

 
pirate bay, kalóz párt, svéd kalóz párt, európa parlament, konkurenciaAz Európa Parlament székei elkeltek. A hazai politikai erőviszonyok meg is lepték a közvélemény, meg nem is… De nem csak nálunk történtek érdekes dolgok a hétvégén! Svédországban a nemzet mandátumainak nem is jelentéktelen (7%) részét egy merőben új „csapat” foglalta el.  Az úgynevezett Kalóz Párt, az elmúlt hónapokban a szerzői jogok és az információ és javak szabad áramlásának vitájában alapozta meg népszerűségét. De hogyan tehetett szert egy kis csapat, ilyen rövid idő alatt politikai hatalomra?
Az előzményekről annyit érdemes tudni, hogy Svédországban nagyszabású per indult az illegális fájlcserélés (torrent) legnagyobb oldala ellen. A gyors és hatékony per forgatókönyve azonban nem egészen jött össze…

A Kalóz Párt tagjainak és szavazóinak száma akkor kezdett ugrásszerűen növekedni, amikor a per során, a vád részéről egymást követték a hibák. Sorra bizonyosodott be a bírókról és rendőrökről, hogy nem pártatlanok…

A jelenlegi helyzet: a bíróság és a per hitelét vesztette, és a szabad file-cserélést támogató párt soha nem látott támogatottságra tett szert.
Mi ebből a tanulság? Nem kell feltétlenül azon görcsölni, hogy hogyan törjünk be a piacra. Az ellenfeleink, gyakran saját magukat verik meg hibáikkal. Sokszor elég figyelni és észrevenni ezeket a hibákat. Mind saját cégünk mind a konkurencia esetében. Ha mi előbb javítjuk ki a hibákat, mint bárki más, akkor ezzel jelentős helyzeti előnyre tehetünk szert.
Legyen szó egy teljes honlap-elemzésről, vagy éppen eseti javításokról, a konkurenciától mindig tanulhatunk. Ha mást nem, akkor azt, hogy mit ne csináljunk…
 
Amellett, hogy a konkurencia oldalait nem tévesztjük szem elől, több olyan lépést is tehetünk, amik segítenek a "figyelésben". Például iratkozzunk fel a hírleveleikre. Ezekből megtudhatjuk, hogy hol, mikor és mire koncentrálnak. Mik azok a dolgok, amiket jól látnak, és mik azok, amiket nem vettek észre...? Az RSS-ek is segítségünkre lehetnek a tájékozódásban.
 
Ezek a módszerek, főleg gyors reakcióra adnak lehetőséget. Nem pótolják azonban az elsődleges, kreatív ötletek átütő erejét, az újdonság érdekességét.
Tetszett a bejegyzés? Iratkozz fel az ingyenes értesítőre most!
Iratkozzon fel most RSS-ben!

Hozzászólások (0) | Visszahivatkozások (0)
Címkék: kalóz párt, kalózpárt, konkurencia, pirat bay, svéd kalóz, verseny
Kapcsolódó bejegyzések címkék alapján:
  • Keresőoptimalizálás olimpiasss
Hozzászólások
A hozzászólások megjelenítése így: (Folyamatos | Logikai sorrend)
Nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáfűzése
Enclosing asterisks marks text as bold (*word*), underscore are made via _word_.
Standard emoticons like :-) and ;-) are converted to images.

To prevent automated Bots from commentspamming, please enter the string you see in the image below in the appropriate input box. Your comment will only be submitted if the strings match. Please ensure that your browser supports and accepts cookies, or your comment cannot be verified correctly.
CAPTCHA

 
   
 

IT megoldások

Mire nyújtanak valóban megoldást az úgynevezett információs technológiák (IT)? Az újdonságok nagyon vonzóak, de sokszor, ha rosszul alkalmazzuk őket, többet ártanak mint használnak.

Derítsük ki együtt, mikor támogatja munkánkat valóban egy weblap, mi az a keresőoptimalizálás, vagy éppen az on-line marketing? Milyen a jól működő internet szolgáltatás, miért jó,vagy nem jó a hálózatunk? Mire kell odafigyelni egy hardver eszköznél? Mitől érezzük magunkat biztonságban?

Hasznos információk (nem csak) a KKV-knak.

Iratkozz fel!

  • Feed burner
Ha szeretnél értesülni új cikkeinkről iratkozz fel az RSS értesítőre!
Mi az az RSS?

Gyorskeresés

Hozzászólások

lambda 2011.10.01 10:54
Mi történik a Facebookkal?
Habláis de lo esencial http ://www.freepornclp.com/ s ignature
www.linkmegoszto.com 2011.09.27 14:02
Mi történik a Facebookkal?
Amióta megjelent a Google+, az óta a Facebook is próbálja tök életesíteni oldalát, kisebb na gyobb sikerrel. Az utóbb [...]
www.linkmegoszto.com 2011.09.13 11:13
Cégek jelenléte a közösségi médiában!
A Forrester kutatását láthatju k, amely néhány adatot ismerte t a cégek közösségi médiában v aló helyér?l, mint példá [...]
www.linkmegoszto.com 2011.09.06 11:20
Google+, avagy itt a Facebook ellenfele?
Google+ vagy Facebook? Vagy mi ndkett?? Az biztos, hogy ellen felére talált a Facebook, hisz a Google+ pont azokat a [...]
www.linkmegoszto.com 2011.08.30 11:18
Tegyük még kényelmesebbé a vásárlásainkat
Az internetes megoldások köre folyamatosan b?vül, az egyik l egújabb a Tesco Homeplus szolg áltatása, mely kényelmes [...]

Cimkefelhő

adatbázis építés adsl animáció arculat bank Biztonság biztosító blog böngésző címlista design domain díj e-mail elemzés facebook feed fejlesztés felmérés finanszírozás flash gazdaság google google adwords google analytics google map GPS Hardver hatékonyság hiba hirdetés honlap honlapelemzés hálózat Hálózat és internet házibarkács hírlevél infografika internet internetes védelem iroda irányított kommunikáció kamera kampány karácsony keresés kereső keresőmarketing keresőoptimalizálás kereső optimalizálás kommunikáció konferencia konverzió költség like like gomb logó lopás marketing motor munka nyomtató olimpia on-line marketing online online marketing operációs rendszer reklám remarketing rfid rss sorbanállás spam statisztika szavazás szerver szolgáltatóváltás szövegírás szülinap tervezés twitter tévé törvény usability verseny válság védekezés vírus vírusirtó Web webdesign weboldal weboldal reklámozás webáruház windows állami építkezés értékesítő weboldal értékeítés ügyintézés

Impresszum

Az IT megoldások az RG Magyarország csoport blogja. RG Magyarország RG Stúdió RG Net

Webdesign: RG Stúdió Kft. Portálrendszer: MagicOn