Karácsonyi evések után és a szilveszteri buli előtt mi lehet, jobb, mint egy jó kis wellness program, ahol az ember gőzben, szaunában, aromában pihenheti ki az elmúlt és az elkövetkezendő napok fáradalmait.
Így gondoltuk mi is, amikor belevágtunk a projektbe, és először természetesen interneten kezdtük el gyűjtögetni az információkat a könnyen elérhetőnek tűnő fürdőkről. Nem is húzom az időt: többnyire csalódás ért a weblapokon és csalódás ért a választott fürdőben is.
Annyira rosszul tájékoztatnak ugyanis ezek a honlapok, hogy már-már gyanús: direkt rossz az informálás.
Úgy tűnik sok cég "kommunikációs stratégája" még mindig az, ha már odautaztunk a hiányos/téves infók alapján, akkor csak nem megyünk már el.
Ez lehet, hogy így van, de ettől függetlenül ez már rövid távon is hibás stratégia. A csalódás pedig sokszor már a honlapoknál elkezdődött, lássuk hogyan!
Részletesen nem fogok végigmenni egyik weblapon sem (Rába Quelle, Velence Spa, Agárdi Termál, Aquaworld, Galérius Fürdő), de néhány fő pontot kiemelnék:
Értelmezhetetlen csomag és szolgáltatás leírások
A wellnessnél divat, hogy csomagba adnak különböző szolgáltatásokat. Az azonban nem, hogy egyértelműen kiderüljön, melyik csomagba, pontosan mi tartozik, illetve hogy vannak összefüggésben a különböző csomagok. Pl. a szauna igénybevételéhez általában ,meg kell vásárolni az alap fürdőbelépőt, még ha "strandolni" nem is akarunk.
Ez szinte egyik weblapról sem derült ki.
Különböző információk a honlapon és a helyszínen
Az általában mindegyik honlapról kiderült, hogy mi mennyibe kerül, illetve mikor van nyitva (legalább nagyságrendileg), de az már nem, hogy például hétköznap kevesebb szolgáltatással áll rendelkezésre, mint hétvégén.
Áttekinthetetlen honlapok
Sokszor igen csak áldozatos és bosszantó munkát igényelt kideríteni a minket érdeklő egyszerű, és valószínűleg leginkább keresett információkat.
Az árat, a nyitva tartást, és a legkeresettebb csomagokat ne tessék eldugni a 25. almenüpontba!
Figyelem és figyelmesség teljes hiánya
Egyik honlapon sem találtunk olyan tippeket, amik tippet adnának a látogatóknak, hogy mit hozzon, mikor jöjjön, hogyan készüljön.
Jó esetben van alap információ,ha szerencsések vagyunk azt meg is találjuk, de olyan figyelmességet, ami plusz információkkal szolgálna gyakorlatilag sehol nem találtunk.
Mi a következménye ezeknek a honlapoknak?
- nem keltik fel az érdeklődést, nem ösztönöznek arra, hogy mindenképpen az ő intézményüket válasszuk.
- csak az ár lesz az egyetlen szempont, hiszen több értelmes adatot nem találunk
- bizonyos esetekben akár el is riaszthatnak, de a kedvünket mindenképpen elveszik
- ha túl kevés információt kapunk, csalódás fogad az érkezésnél, vagy a fizetésnél.
Túl sok pozitív vásárlói véleményre pedig ne számítsunk, ha már az érkezés pillanatában csalódást okozunk a vendégeknek!
Vagyis az idei első tanulságok:
- Kevés a marketing szöveg ereje: ha nincs értelmes tartalom az oldalon ráadásul fokozottan bosszantó.
- Ha a honlap nem korrektül tájékoztat az több, mint ártalmas.